Ha a kormányfő komolyan gondolta, hogy tiszta vizet önt a pohárba a hálapénz ügyében, hosszú menetelésre kell berendezkednie. Már csak azért is, mert a hazai egészségügy egyik legnagyobb hazugságával kell szembeszállnia.

Azt gondolom, merész dolog volt a kormányfő részéről, hogy egy interjúban felvetette a hálapénz problematikáját, mondván, ha van, amit a kormányzat szemére lehet vetni az egészségügyi reform kapcsán, azt biztosan, hogy nem mert bátran szembenézni ezzel a dologgal. Más kérdés, hogy a paraszolvenciának már a puszta említése is nyilvánvalóan újabb vitákat indít el, és újabb indulatokat is szül. Nem véletlenül, hiszen a tét óriási: százmilliárdos nagyságrendű.

Bár a hálapénzzel kapcsolatos tényekről napokig lehetne írni (az internet segítségével is jobbnál jobb anyagokat olvashatunk), magam csak egyet emelnék ki: azt, hogy ez az egészségügyi rendszerünk egyik legnagyobb hazugsága. Ezt igazolandó említhetném azt a megállapítást, miszerint botrányosan kevés pénz jut a gyógyításra. Akik ezt mondják, azok hajlandóak „nagyvonalúan” elfeledkezni a paraszolvenciáról, holott ez is ráfordítás, mégpedig nem is csekély.

Vagy nézzük azt az érvet, amelyet igen gyakran hangoztatnak, s amely arról szól, hogy a hálapénz valami szükséges rossz, hiszen amíg az orvosok ennyire alulfizetettek, nem nélkülözhetik a „mellékest”. Nos, ebben egyfelől az hibádzik, hogy az orvosok jelentős része egyáltalán nem – vagy csak alig – jut ilyen pénzekhez, másfelől meg az, hogy az összes hálapénz döntő hányadán az orvosoknak egy viszonylag szűk rétege osztozik. Nem véletlen hát, hogy éppen az utóbbiak a legnagyobb ellenségei bármiféle változtatásnak, ráadásul ők vannak olyan pozíciókban, hogy az érdekeiket igen hatékonyan képesek érvényesíteni.

S hadd mondjak még egy példát az önbecsapásra (vagy ha úgy tetszik: hazugságra)... Egy felmérés szerint az orvosok kétharmada (64 százaléka) osztja azt a kijelentést, miszerint „a hálapénz adása megnyugtató a beteg számára, mert ezzel úgy érzi, extra figyelmet vásárol magának”. Hát, mit mondjak... A végén még kiderül, hogy senkinek esze ágában sem lenne elfogadni a lóvét, csakhát nem akarja felidegesíteni a betegét. Különben meg az a véleményem, hogy valóban az „extrák” reményében dugdossuk a pénzt a köpenyzsebekbe, már amennyiben extrának tekinthető egy jól elvégzett műtét, a gondos ápolás, a figyelmes személyzet, a kulturált kórterem, és így tovább.

Szóval, ha Gyurcsány komolyan gondolta ezt az „öntsünk tiszta vizet a pohárba hálapénnzügyben” című történetet, akkor igen hosszú menetelésre kell felkészülnie. És hogy mi mit csinálunk addig? Szerintem töprengünk, hogy melyik orvosnak és mennyit, előtte vagy utána, borítékban-e vagy csak úgy parasztosan.